ilyenkor hova kapaszkodjak, féltem a világot, pedig még azóta sem látom igazán, hogy kié-kié merre-meddig ér el, nem akarom soha hogy széthulljon, főleg hogy nálam épp az összekötés van soron, de nem tudok egyszerre mindent elérni, nem tudhatok vigyázni mindenkiére. talán nem is kell, ha mindenki ott van és ott vigyáz, ahol ő kell hogy legyen, de mi van, ha ketten elnéznek egymás mellett, mi van, ha az egyik bizonyítani akar, de nincs is mit, a másik meg csak azt várja, hogy végre mondja már el, amit talán már rég el is akart, mit lehet ilyenkor mondani, ha valakinek két rossz levegővételtől akár vége is lehet, mit lehet ilyenkor mondani, mit mondanánk a szülőknek, bocs, félreértés történt, azóta se láttuk őket, se külön, se együtt, se hogy? bocs, mindenkinek égő gyertyát kellene hordania magánál, és figyelni, csak figyelni a lángot, óvni mindenkiét, és szólni, azonnal szólni ha az egyik kialudt, szólni, hogy levegőt se végy, szólni, hogy tarts ki, mert nem lesz visszaút, bármekkora hős is bárki? nincs az a bocsánat, ami létségeket hozna vissza vagy össze, nincs az az erő, ami két egymás mellett elcsúszót töretlenül tudna összerántani, nincs az a szó, ami visszaadná ami elveszett egy bármekkora véletlen hibából is. sajnos nincs. mert ha már egyszer van mit utoljára kimondani, onnantól soha nem szűnik az élet-hiányérzet.
2 megjegyzés:
"levés közben jön meg a létvágy"
lábjegyzet.
féltem. barátaim kerültek bajba, és nem tudtam, hogy hogyan tudtam volna segíteni rajtuk.
mindenki életét féltem, aki fontos, nehogy széthulljon, akkor is, ha nem tudok mindent az életükről. én éppen ekkor terveztem az esküvőmet, ami kifejezetten örömteli időszak, mások meg pont ekkor voltak veszélyben, és nem voltam ott, hogy próbáljak vigyázni rájuk, bár helyettük vigyázni magukra azért nem triviális. az egyik FT és KL, innen nagyon jó párosnak tűntek, de mint kiderült, voltak félreértéseik egymás között, egyikük kigondolta, hogy vajon a másik mit gondol, mire van szüksége, és aszerint cselekedett, ahelyett, hogy csak simán megbeszélték volna az ilyesmit, másikuk meg régóta csak azt várta már, hogy beszéljék meg a dolgokat, meg talán hogy kérje is meg, nem tudom már, egy lépcsőház előtt mesélte el éjszaka, álmos voltam és 15 évvel fiatalabb. a másik BD, aki egy régi kályhát próbált begyújtani épp, rossz volt, nehezen ment, és pár nagy fújáshoz nagy levegővétellel sikerült annyi szén##oxidot belélegeznie, hogy szerencsére tán csak kórházban kötött ki, de mi a f.szt lehetett volna csinálni félrészegen egy buliban egy gázmérgezett sráccal, hogy vették volna észre, nem hord senki gyertyát vagy kanárit magával, mint régen a pincékben meg a bányákban, hogy időben észrevegyék a légtelenséget, aztán hogy a f.szba mondod el a szüleinek, hogy "tüzet akart gyújtani, levegőt vett, belehalt, sajnáljuk", ezt így nem lehet, hát mennyin múlt már ez az egész basszus, hogy az utolsó szavaikon kelljen gondolkozni, búcsúzkodni az ágy mellett, hogy aztán életed végéig ott lebegjen a pillangóhatás, hogy mit kellett volna, hogy csak egy picit is jobban alakuljon a dolog.
Megjegyzés küldése