Ketten jöttek, ott hagyták a gyerekeket, mondták “el ne menjetek!”. Világosságfosztás volt az úti céljuk, illumináció, azért mentek. Meleg volt, érezni lehetett a tengeri levegőt. De körben panelházak, egy focipálya, egy játszótér, egy parkoló. Egyetlen helyen volt csak némi hűs, némi víz a környéken, hatalmas, mindent beborító kék tömeg, amilyet mindig is álmodott, aki a végtelen végét keresi.
Az itthoni mediterrán az ég tengere. Hatalmasabb a hajók útjánál, a végén nincs fel-nem-fedezett új világ, és csak kevés körbe vezető út. Kondenzcsíkokkal szaporodik és elfolyatja életérzését a világon.
Nagy vörös tintapaca volt a világ, kifejezést nyújtva az ég érzelmeinek. De a vörös színt alig látni ilyenkor. Meleg volt és nyár, muszáj volt sörért menniük, de addig a gyerekek el se mozdultak.
Felfelé néztek. Visszavárták a tengeri utazókat.
1 megjegyzés:
lábjegyzet.
parkoló és játszótér a Herman mellett, a tízemeletesek között, alkoholista szülők ott hagyják a gyerekeiket, csináljanak amit akarnak, csak ne kószáljanak el, amíg ők sörért mennek, a gyerekeket viszont annyira lefoglalja az égbolt, a színek, a felhőket és a kondenzcsíkokat elfújó szél, hogy amúgy se mennének sehova, meg hát minek is figyeljenek ezekre.
Megjegyzés küldése